Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1.fejezet: Gonosz testvér

2011.03.05

 Az ébresztőóra örült zajba kezdett, de nem tartott sokáig, mert a takaró alól kinyúlt egy kéz és a szoba másik sarkába száműzte a zajos tárgyat. Az ébresztőnek annyi. Egy narancshajú lány morcosan kukucskált ki a takaró alól.

- Áhh… megint reggel… nincs kedvem ma suliba menni. De sajna muszáj. Gyerünk, Ichiirin! Felkelni! – Próbált felállni, de nem nagyon ment. Végül nagy nehezen kivánszorgott az ágyból, és elindult a fürdőbe felébredni. Beérve ledobta a ruháit és beállt a zuhany alá felfrissülni.

                                                                                    

- Ahh… ez jól esik – mondta kicsi mosollyal az arcán. Élvezte, ahogy a langyos vízcseppek az arcára érve elindulnak lefelé a testén, mígnem a lábáról a lefolyóba folynak. Fél órát volt a zuhany alatt. Mikor végzet, visszament a szobájába felöltözni. Már majdnem kész volt, mikor eszébe jutott, hogy a bátyát is fel kéne kelteni… feltéve, ha már hazament. Ugyanis a bátya egy zűrős természet volt. Iszik, nőügyei vannak és van, hogy hetekig nincs otthon. Ichiirin minden reggel átment hozzá és reménykedet, hogy aznap este hazajött. Ezzel a reménnyel a szívében, bekopogott a bátyus szobájába.

- Hichigo! Kellj fel! Reggel van!

Csönd.

- Hichi-chan! Hallasz?! Hichi!

Megint csönd.

Ichiirin megunta a kopácsolást és benyitott.

- Hichi-niichan?! Hahó!

De senki nem volt a szobában. Ichiirin szívét hirtelen mérhetetlen düh öntötte el.

- Még mindig nem jött haza! Már lassan egy hete nincs itthon! Biztosan valamelyik kurvájánál mulatja az idejét! – dühöngött, és becsapta az ajtót. Bement a szobájába az iskolatáskáért és a vörös sálért, majd lement a konyhába. Bekapott egy szelet piritost és elindult az iskolába.

 

Szép lassan ment, miközben álmodozott. Észre se vette, hogy valaki nagyon fut utána.

- Rin-chan! Hé, Rin-chan! – ordított utána, egy rövid, fekete hajú lány.

- Kurosaki-san! – szólt a mellette lévő vörös hajú lány.

Ichiirin megállt, majd megfordult, és látva, hogy két barátnője az, visszakiabált nekik:

- Tatsuki! Inoue-chan! Sziasztok! – integetett mosolyogva.

- Mit mosolyogsz?! – vágta fejbe Tatsuki a barátnőjét. – Tudod te mióta kiabálunk?!

- Áú! Sajnálom! Sajnálom! – hajlongott Ichiirin.

- Ugyan már, Ichiirin! Hagyd! Semmi baj. – próbálta nyugtatni őket Orihime.

- Ehh… hagyjuk. Inkább menjünk, mert nem szeretnék elkésni – mondta Tatsuki.

 

Épp becsengetésre értek be. Leültek a helyükre és már jött is a tanár.

- Jó reggelt, gyerekek! – köszönt mosolyogva a tanár.

- Jó reggelt, Urahara-san! – köszönt vissza az osztály.

Urahara ledobta magát a székbe, feltette a lábait az asztalra és hátra hajtotta a fejét.

- A mai órán azt csináltok, amit akartok, csak ne hangoskodjatok. Fáradt vagyok és nincs kedvem órát tartani. Ennyi! – mondta unottan, majd lehunyta szemeit és elmerült a saját világában. Az osztály egyből felpörgött. Mindenki elkezdett nyüzsögni, de nem hangosan, hogy Urahara-san pihenhessen. Még mindenki elfoglalta magát, addig Ichiirin csak bámult a semmibe.

- Hé, Ichiirin! Merre jársz? Csak nem Grimmjowot stírölöd? – heccelődött Tatsuki. Ichiirin csak egy szúrós pillantással nyugtázta barátnője kijelentését, majd felállt és kiült az ablakba az eget bámulni. Tatsuki is odament mellé.

- Mi a baj, Rin-chan? Mostanában nagyon lehangolt vagy – kérdezte aggódva a lányt.

- Semmi. Csak… Hichigo már egy hete, hogy nem jött haza. És a suliban se látni – válaszolt szomorúan Ichiirin.

- Nyugi, Ichiirin! Hichigo mindig is ilyen volt. Ne törődj vele. Majd hazajön valamikor. És elég nagy már ahhoz, hogy tudjon magára vigyázni – próbálta nyugtatni barátnőjét Tatsuki.

- Ne törődjek vele?  De hisz ő a bátyám! Féltem… mert nekem nincs rajta kívül már senkim…

- Én itt vagyok melletted – mondta magabiztosan.

- Tudom… és ezért hálás vagyok neked – mosolygott újra Ichiirin és megölelte fekete hajú barátnőjét.

 

Hirtelen megszólalt a csengő. Kicsengettek. Az egész osztály lement az udvarra, a friss levegőre. Ichiirin és Tatsuki is lesétáltak az udvarra, ahol Grimmjow és a bandája a kapuban körbeálltak valakit. Tatsuki megbökte Rint és a kapu irányába mutatott.

- Nézd, Rin! Szerinted ki lehet a kapuban? Én fiúnak nézem… - kémlelte a kaput támasztó alakot – Gyere, menjünk oda! – húzta maga után narancshajú barátnőjét.

 

Ahogy mentek közelebb, lehetett látni, hogy Tatsukinak igaza volt. Egy csapzott, fehér hajú fiú volt ott. Ahogy egyre közelebb mentek, Ichiirinnek olyan érzése volt, hogy nem kéne odamennie. És ha tudta volna, milyen igaza van! Ugyanis az a fiú nem volt más, mint Ichiirin kóbor bátyja, Hichigo. Ichiirin odaérve teljesen lefagyott, Hichigo viszont csak vigyorgott rá.

- Yo, húgi! Na, mizu? – mondta gúnyosan Shiro.

Ichiirin egy ideig csöndben állt, majd sötét hangon megszólalt.

- Miért nem jössz haza már egy hete? Melyik új kurváddal szórakozol éjszakánként? – Rin hangjában keveredett a szomorúság, a fájdalom és némi düh is. Hichigonak viszont nem nagyon tetszett ez a hangnem.

- Mióta tartozom neked beszámolóval arról, hogy mit csinálok?! Semmi közöd hozzá! Nincs jogod ahhoz, hogy számon kérj engem. Nem vagy az anyám és soha nem is leszel! – ordította dühösen, majd pofon vágta Rint, akit teljesen lesokkolt a pofon is, és az is, amit a bátyja mondott neki.

- Te egy idegesítő kis ribanc vagy! Ne mond meg nekem, hogy mit tegyek – azzal fogta magát és elment. Ichiirin és a többiek csak néztek utána.

- Hát ez szépen elment – szólt Nnoitra.

- Fogd be, zsiráf! – hordta le őt Tatsuki.

- Jól van, na! Nem kell leharapni a fejem. Már itt se vagyunk – azzal sarkon fordultak és bementek az iskolába. Csak Tatsuki és Ichiirin maradtak ott.

 

- Rin… Minden rendben? Rin? – szólongatta őt Tatsuki, de nem reagált.

Olyan volt, mint akinek most törték szét a lelkét és nem képes többé emberként létezni. Végül összeeset, de Tatsuki szerencsére elkapta.

- Rin? Hé, Rin! Ébredj! – próbálta felébreszteni eszméletlen barátnőjét Tatsuki, de nem sikerült neki. Rin mély álomba zuhant és nem nagyon volt kedve mostanában felébredni…